Cikkek

Az Ebro vad pontyai – I.rész 2012. január 24.
1 olvasó 10-ből 10 pontra értékelte az írást.

Az Ebro vad pontyai – I.rész

Immáron ötödik éve, hogy a Január első két hetét az Ebro folyón töltöm. A hosszú télben ezek a túrák egy kis felüdülést jelentenek számomra. A horgásztúra előtt két héttel e-mailban elküldtem az útlevelemet a Spanyolországban élő ismerősömnek Krisztiánnak. Ő szokta intézni a licencet és az engedélyt. Idén január elsején indultunk a hosszú útra Turi József barátommal. Székesfehérvártól Quinto falu 2400 km-re található.




Itt fogadott minket Krisztián a kész papírokkal. Az oda útat 22 óra alatt tettük meg de szerencsére végig napsütéses kellemes idő volt. Fáradtan érkeztünk meg de miután kivilágosodott a mediterrán tél kárpótolt mindenért. 20 fok gyönyörű örökzöld táj. Miután az engedély a kezemben volt elindultunk feltérképezni az Ebro folyót, pontosabban a Caspe tározót ahol horgászni akartunk. Miután egy-két hegyet megmásztunk és végre leértünk a tározóra meglepő látvány fogadott. A Caspe vízszintje 8 m-rel volt alacsonyabb a szokásosnál. A helyiek elmondása szerint több mint 7 hónapja nem volt eső. Ez a vízálláson meg is látszott. Hatalmas területek maradtak szárazon. A tó medrébe akár 4-500 m-is be lehetett menni autóval. Először meg is ijedtem, hogy ilyen körülmények között merre is fogunk horgászni. Szerencsére Krisztián megnyugtatott, hogy rengeteg olyan terület van még ahol lehet horgászni. Maga a tározón autóval körbemenni kb 170 km, lehet találni jó helyeket ahol mély a víz. Nem is késlekedtünk, elindultunk körbenézni, hogy hol tudunk tábort verni. Több helyet is megnéztünk mire késő délutánra találtunk egy olyan placcot, amit kocsival is meg tudtunk közelíteni.














Azt tudni kell, hogy az Ebro folyó hegyek között kanyarog és nagyon kevés az olyan partszakasz van amit autóval meg is lehet közelíteni, kivéve a frekventált helyeket mint pl: Mequinenza, Riba Roja. Sokat horgásztam én is ezen a szakaszon, de most az igazi vadregényes részre vágytam ahol embert még távcsővel se látok. Így is tettem, a horgászhelyünk Playas De Chacon nevü falutól volt 5-6 km-re egy szurdokban.










Mire kipakoltunk és felállítottuk a sátrakat ránk is esteledett, nem maradt más mint egy pohár bor és egy szivar után le is feküdtünk aludni. Délelőtt 10 óra körül arra ébredtem, hogy nagyon melegem van. Kinéztem a sátorból és gyönyörű látvány fogadott, körülöttem a hegyek, hatalmas sziklák és szikrázó napsütés. Több se kellett irány az előttünk elterülő víz feltérképezése. A radarozásnál kellemes meglepetés fogadott, már a parttól pár méterre 2 m-es vízmélység volt. Miután egyre beljebb haladtam a víz lassan 3,6 m-ig mélyült majd a parttól kb 120 m-re hirtelen letört 5,4 m-ig. Ez a rész volt az Ebro partoldala, a bójákat is ide helyeztük el, a törés aljára és tetejére. Tudni kell, hogy a Caspe tározón végig folyik az Ebro és hiába a tó jelleg még is elég nagy a sodrás, ezért 150-180 gr-os ólmokat használtunk. Miután a boják a helyükre kerültek kezdődött a botok, rod-pod összeállítása és a csalik bekeverése.






Erre a túrára én 10 kg 25 mm-es Carptrack Aminó pelettet, 15 kg kutyatápot és 5-5 kg IB Elite és Elite-Strawberry bojlit hoztam. Mire elkészültem mindennel ismét délután lett így gyorsan behúztam a felszerelést az etetett helyre, mert itt csak este 22 óráig lehet horgászni és napfelkeltétől újra. 2 napig nem történt semmi de nem keseredtem el mert tudtam, hogy jó a csalim és jó helyen van a cuccom. Azt tudni kell, hogy a tározó több ezer hektár és iszonyatos mennyiségű kagyló és rák él a vízben. A kis vízállás miatt a tábort körülvevő sziklapárkányokon ezrével nyüzsögtek a kiszáradt kecskekörömkagylók.








Ekkora területen idő kell a halnak, hogy megtalálja az etetést, nagyon nem aggódtam 10 napra jöttünk, és én szeretem kivárni a halat, mert Magyarországon is a nagy víztározókon, bányatavakon szeretek horgászni, ahol türelem kell a halfogáshoz. Visszatérve a folyóra a 3. nap délutánján épp a sátram előtt sziesztáztam mikor ismerős dallam törte meg a csendet a jó öreg Delkimem hangja volt. Valami iszonyatos erővel húzta a zsinórt a jobb oldali botomról ami a plató tetejére 3,6 m-es vízben egy szem 24 mm-es Elite-Strawberryvel volt lerakva. Rohanás a bothoz bevágás, fárasztás és kb 20 perc után megvolt a 2012-es év első hala, ami egy gyönyörű 15,80 kg-os nyurga ponty volt.








Rettentően boldog voltam szép környezet, egy vadvízi ponty és mindez Januárban. Teljesen felvillanyozott a fogás, így újult erővel vittem vissza a felszerelést. Taktikám a következő volt, bójánként 1/4 kg kutyatápot nagy területen és a közvetlen közelébe pedig 15-20 szem 25 mm-es Amino pelletet és ugyanennyi bojlit szórtam szét. A víz hőmérséklete 8-9 fok között mozgott, így a nagyobb etetést nem láttam célszerűnek. A horgon lévő csalikat dippeltem, Amino Gelbe mártottam és mellé pva hálót akasztottam néhány szem félbetört bojlival megtöltve. A következő halra másnap délutánig kellett várni, ami egy 15 kg-os ponty volt.

Ezután beindultak a halak de a következő napok eseményeit a folytatásban írom le…

Üdvözlettel: Bundik Zsolt
Imperial Baits Team

teteje | vissza

Értékeld te is a cikket! Csak regisztrált felhasználók értékelhetik az írásokat.


Csak bejelentkezett felhasználóink szólhatnak hozzá a cikkekhez! Ha már regisztráltál, jelentkezz be, ha még nem, akkor regisztrálj ITT!


1-20

2012-01-27 21:01:19 :: Renglovics Gyõzõ (marcianna) 6.
Válasz () 5. sorszámú hozzászólására:

Az 1. képen a logo önmagáért beszél...
2012-01-27 20:11:39 :: () 5.
Válasz Molnár Krisztián (Molnár Krisztián) 4. sorszámú hozzászólására:

ÉN IS SZERETNÉM MEGNÉZNI AZT A VIDEÓT!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
LÉGYSZI SEGITS HOGY HOL TALÁLOM MEG.
2012-01-27 12:39:10 :: Molnár Krisztián (Molnár Krisztián) 4.
Gratula jó cikk!!Viszont egy dolgot sajnálok.Megnéztem a videot nagyon jó.De a társadról akivel voltál még egy képet sem tettél fel sőt még a videoban sem tiszteled meg annyival hogy ő is szerepeljen,pedig gondolom ő is horgászott.Ezért nekem csalódás egy kicsit mert ha ketten voltatok akkor miért csak rólad szól,de legalább csórikámnak az árnyéka látszik.Mégegyszer gratula és sok sikert.
2012-01-25 06:32:10 :: farkas béla (don007) 3.
Gratulálok Zsolti
2012-01-24 18:12:17 :: Zsóóti (zsolti1972) 2.
Gratulálok!
2012-01-24 17:54:55 :: Tóth László (Laci) 1.
Gratulálok! Köszönjük szépen a cikket!

1-20
A hét képe

18,4kg S2
Jónás Ákos (jonastrafic)
Friss videó
II. MAX Masters Marathon Cup Nagyréde
Szerző: Tóth László
Megnézve: 0
Akciós termékek
Katalógusok









Cikkek
Kiemelt vizeink
A Stég áruház kínálatából
Por Dip - Méz

Csak 1390 Ft!
Friss fórum
Bentába voltunk
2012.5.19 2:3 | Dani
Harsányi-tó
2012.5.19 1:47 | Dani
Májusi túra
2012.5.18 22:39 | Big Boilie Zsolt
Ezerjóvölgyi-tó Mór
2012.5.18 21:56 | Raon
Bojlis botok
2012.5.18 20:52 | palcsi1221
Látogatók a honlapon
Jelenleg 34 vendég és 0 bejelentkezett felhasználó tartózkodik a honlapon!
Hírdetések